2010-ben újra itt a Hangfoglaló Hétfő ének-zenei verseny, amelyen részt vehet Magyarország bármely általános és középiskolája, annak énekkarai, zenekarai, osztályai, vagy az iskola, iskolák osztályaiból alakított csoportok.
VERSENYKIÍRÁS - 2010. március 05.
A verseny célja:
Sok szempontból szükséges ma Magyarországon népszerűsíteni a zene, a zenélés gondolatát. A zenélés, zenetanulás hasznosságát, különösen a gyermek és ifjú kori zeneoktatásnak a személyiségfejlődésre, az oktatás egyéb területeire is kifejtett pozitív hatását számos magyar és nemzetközi kutatás és tanulmány támasztja alá.
A mai középiskolás korú diákok kb. 10 % tanul vagy játszik valamilyen hangszeren. Ez az arány lényegesen alacsonyabb az európai átlagnál, de az is elmarad az Egyesült Államokbeli 50 %-os aránytól. Tudományos tényként kezeli a szakmai közvélemény, hogy a zenét tanuló, az aktívan zenélő tanulók más tárgyak tanulása során is az átlagosnál jobb eredményekkel rendelkeznek. A mai gazdasági viszonyok közepette egyformán érdeke a magyar zeneoktatásnak és a Hanosz-ban tömörült, hangszerek kereskedelmében érdekelt gazdasági vállalkozásoknak, hogy összefogva népszerűsítsék a zenélést.
A hagyományos zeneiskolák népszerűsége, az ott oktatott hangszerek köre és a növendékek létszáma egyaránt csökkent az elmúlt években. Ez alól csak az agglomerációs zeneiskolák képeznek – egyéb okok miatt – kivételt. Bár a zeneiskolák fő feladata a művészeti alapoktatás, melynek lényeges célkitűzése a tehetségek zenei pályára orientálása, tevékenységüket mégsem korlátozhatják elitképzésre.
A hangszeripari országos szövetség, a HANOSZ tagjai érdekeltek saját jelenlegi és jövőbeni piacuk építésében és fejlesztésében. A mai növendékek és jövőbeni zenélő felnőttek egyaránt bővülő értékesítési lehetőséghez juttatják a szervezet tagjait.
A világgazdasági krízis itthon is továbbélezi a társadalmi feszültségeket, így azok a tevékenységek, melyek értelmes ügyek érdekében képesek tömegeket mozgósítani nem politikai célú közös tevékenységre, kifejezetten kívánatosnak, közérdekűnek tekintendőek.
A társadalmi, közösségi kapcsolatokat építi és erősíti miden olyan esemény, ami emberek csoportjait közös felkészülés és előadás során közös munkára készteti. Ezek a csoportok lehetnek iskolaiak, munkahelyiek, lakóhelyiek, szakmaiak; a lényeg a jó célok érdekében, jól megfogalmazott, összefogással könnyen teljesíthető feladatok megoldásában van.
Részletek
Helyszín: Magyarország bármely általános és középiskolája. Időpont: 2010. május 10. (hétfő) 11.00. órai kezdéssel. Program: Presser Gábor szerzeménye: Neked írom a dalt. Az iskolák, ezt a dalt adhatják elő az adott májusi hétfőn, feldogozva, vagy változtatások nélkül.
Nevezési feltételek:
Nevezhetnek: Magyarország bármely általános és középiskolája, annak énekkarai, zenekarai, osztályai, vagy az iskola, iskolák osztályaiból alakított csoportok. A produkciókban közreműködhetnek tanárok, szülök, az iskola azóta hírnévre szert tett egykori diákjai. A közreműködés lehetséges a dal előadásban csakúgy, mint az elő- és az utómunkákban, annak a fontos szempontnak a betartásával, hogy a közreműködő felnőttek minden esetben csak segítői lehetnek egy adott produkciónak, s nem lehetnek ők maguk a produkció. Ebben az esetben a közreműködőket kérjük külön is feltűntetni!
Létszám: zenekari produkciók esetében minimum 4 fő, énekkarok esetében 12 fő és a fölötti csoportok.
Időtartam: maximum 6 perc,
A verseny műfaja: 1. Zenei értelemben a fent meghatározott dal eredetije, vagy zenei feldolgozása, mely stílusoktól és irányzatoktól függetlenül előadható. A dal eredeti szövegét, jellegzetes dallamát megváltoztatni nem lehet! 2. Képi értelemben elfogadjuk az „amatőr” kézi kamerával készült anyagot éppúgy, mint a vágott, utómunkázott videó klipet.
Feltétel: A műsorszám általános értelemben hordozzon művészi értéket.
Megjegyzés: A műfaji alkategóriák nem elkülönítve lesznek értékelve!
A nevezés módja: Az előadásról készített videofelvétel http://www.youtube.com/ oldalra feltöltött videó URL címét kell elküldeni a hanosz@chello.hu e-mail címre. A videó ekkor megjelenik a www.hangfoglalasonline.hu oldal Hangfoglaló Hétfő menüpontjában. (Amennyiben valaki nincs tisztában a videó megosztó oldalra való feltöltés menetével, úgy a videót a szervezők is feltöltik. Ebben az esetben elfogadjuk a nevezést hagyományos adathordozón is. Cím: Hangszeresek Országos Szövetsége 1132 Budapest, Visegrádi u. 32-34. Fsz./1.)
A nevezés csak az alábbi adatok megadásával együtt érvényes:
A résztvevő intézmény megnevezése: Cím: Telefon: E-mail: Web.: Képviselő neve, elérhetőségei:
Beküldhető adathordozó: Mini DV kazetta, CD, vagy DVD lemezek.
Beküldési és feltöltési határidő: 2010. május 17.
Szavazás: 2010. május 17. és június 7. között lehet a videókra szavazatokat leadni. A szavazat leadásához csupán végig kell nézni a kívánt videót A www.hangfoglalasonline.hu oldal Hangfoglaló Hétfő menüpontjában 2010. május 17. és június 7. között - megnézett videók számítanak szavazatleadásnak.
Értékelés: A közönség szavazatai alapján a legjobb öt előadás kerül a zsűri elé, valamint a szavazatoktól függetlenül a zsűri a teljes mezőnyből válogat.
Eredményhirdetés: 2009. június 08.
A zsűri: 5 tapasztalt, hozzáértő szakmai zsűritag értékeli (pontozza) az előadásokat. Ásztai Katalin (MZMSZ), Presser Gábor, Hajós András, Czutor Zoltán, Andrásik Remo (HANOSZ)
Díjazás: A legjobbnak ítélt előadás 1.000.000Ft.- értékű hangszer, hangtechnikai eszköz felszerelést nyer, továbbá fellépési lehetőséget a 2010 október 1-3. megrendezésre kerülő Hangfoglalás kiállításon.
Budapest, 2010. március 05..
További információ: Andrásik Remo 06/1-330-9991 06/30551-0521 hanosz@chello.hu